Rejtélyes merénylő végzett az amerikai elnökjelölttel 1968-ban
2008. június 5. 12:24
Negyven éve, 1968. június 6-án a Los Angeles-i Ambassador Hotelben merénylet áldozata lett az elnökjelöltségért kampányoló Robert F. Kennedy.
Korábban
Az 1925-ben született hetedik Kennedy-gyermek a haditengerészetnél tett kitérőt követően a Harvard Egyetemen, majd a Virginiai Egyetemen szerzett diplomát, s az újságírásba is belekóstolt. Fiatalon nősült, házasságából 11 gyerek született, a legkisebb apja halála után.
Ügyvédként és ügyészként a kommunista tevékenység és a szervezett bűnözés elleni harc katonája lett. 1952-ben már bátyja, John szenátusi kampányát segítette, majd apja befolyásának köszönhetően szakértőként helyet kapott a Kennedy családdal baráti kapcsolatban lévő `vörösfaló` McCarthy-bizottságában.
Az Ambassador Hotelben |
Az ötvenes évek közepén a szervezett bűnözés és a szakszervezetek kapcsolatait vizsgáló McClellan-bizottság főtanácsadója lett, ő világított rá a fuvarozók szervezete és a maffia közötti kapcsolatra. Ekkoriban vette kezdetét a Jimmy Hoffa szakszervezeti vezető után indított hajsza is, amely személyes gyűlöletté fajult.
Bobby oroszlánrészt vállalt bátyja 1960-as elnökké választásában, jutalmul az igazságügyi-miniszteri posztot kapta. Fivére legbizalmasabb tanácsadója lett, legendásan szoros kapcsolatukon az sem változtatott, hogy a szigorú katolikusként élő Bobby nem nézte jó szemmel az elnök nőügyeit. Bár őt is hírbe hozták Marilyn Monroe-val, ez nem volt több pletykánál, amelynek szorgos terjesztője Norman Mailer író volt.
Miniszterként a maffia elleni küzdelemben nagy sikereket elkönyvelő bizottságot hozott létre, amelyet bizalmasan csak az "elkapni Hoffát csapatként" emlegettek. A polgárjogi harc élére állt, bár eleinte bizalmatlan volt Martin Luther Kinggel szemben, akinek állítólag még lehallgatását is elrendelte.
A dallasi merénylet után Jimmy Hoffa azt mondta: "mostantól Bobby Kenedy már csak egy közönséges jogász". Bár testvére meggyilkolása teljesen összetörte, Bobby még 10 hónapon át miniszter maradt Johnson elnök kormányában. Noha hajlandó volt elfogadni, hogy Oswald gyilkolta meg bátyját, úgy gondolta: a merénylet mögött "vagy a kubaiak, vagy a gengszterek álltak."
1964-ben New York állam szenátorává választották, s 1968-ban ringbe szállt az elnökségért. A szegények és az elnyomottak bajnokaként hatalmas népszerűségnek örvendett, június 5-én megnyerte a sorsdöntőnek tartott kaliforniai előválasztást is. Ünnepi beszéde után az Ambassador Hotel konyháján át távozott, amikor a 24 éves palesztin származású Sirhan Sirhan közelről lövéseket adott le rá. Bobby Kennedy még 26 órát élt a végzetes sebesülésekkel. Vannak azonban, akik a CIA kezét látják a merényletben.
Az Egyesült Államok egy újabb álmát temette el az arlingtoni katonai temetőben, ahol Bobby Kennedy szinte jeltelen sírja bátyja közvetlen közelében kapott helyet. "Néhányan olyannak látják a dolgokat, amilyenek, és azt kérdezik: miért? Én olyan dolgokról álmodom, amelyek nincsenek, és azt kérdezem: miért ne?" - búcsúztatta G.B. Shaw szavaival bátyját Ted Kennedy.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20